Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Sokan szinte meg sem engedhetik maguknak, mégis összekuporgatják a magánintézmények által kért összeget. Nézzük, milyen indokok alapján választanak.

A magánszülések száma évről évre növekszik, a tavalyi év mutatta ebből a szempontból az eddigi legnagyobb elmozdulást. Nyáron készítettek kutatást a TOP30 Legbefolyásosabb szereplő a magánegészségügyben kiadvány szerkesztői 400 fő bevonásával. Azt vizsgálták, hogy a családok miért, milyen információk, illetve szempontok alapján választanak a szüléshez magánintézményt.

Az mondhatni egyértelmű, hogy a többség budapesti magánintézményt választ, ugyanis jelenleg oda koncentrálódnak a szülészetek, vidéken mindössze Pécsen van lehetőség magánklinikán szülni. Kiderült azonban, hogy igen nagyfokú mobilitás jellemzi a családokat. Minél nagyobb összegű beavatkozásról van szó, időt és pénzt sem kímélve választanak fővárosi klinikát, szülészorvost.

Korábban a családok az állami intézményeket érintő bizonytalanságok, a paraszolvencia elkerülése érdekében, vagy az anyagi lehetőségeiknek köszönhetően választották a magánkórházakat. A 2020-as év azonban változást hozott. Abban az évben egyértelműen a COVID-járvány okozta bizonytalanságok, bezárások, vagy részleges működések ösztönözték arra a leendő édesanyákat, hogy magánszülészetet keressenek.

Az orvosok új jogi helyzete – egészségügyi szolgálati jogviszony –, az orvosi másodállások és az összeférhetetlenség korlátozása, valamint a hálapénz kivezetése 2021-ben nagyon sok családot terelt a magánszektorba. Ez a tendencia idén is megmaradt és – ennek köszönhetően – tovább erősödik a magánszülészetek forgalma.

A kutatásból kiderült, hogy a válaszadók ötöde ötven kilométernél távolabbról érkezett a szülésre, tíz százalékuk pedig száz kilométernél messzebbről indult a magánkórházba, amikor eljött az idő. A többség azonban nem a választott magánintézményben vette igénybe a terhesgondozást, hanem más lehetőség után nézett: olcsóbb magánrendelésre vagy közfinanszírozott szakrendelésre ment.

Választásukat leginkább befolyásolta a beszerzett információ a kórházról, a pozitív vélemények, a személyes benyomás, valamint az a tény, hogy az állami kórházban akadályozott a szabad orvosválasztás, illetve fontos, hogy jelen legyen az intézményben a természetes szülés lehetősége. Az ár kevésbé döntő tényező a választásban, ha már a család a magánszülés mellett döntött, a nagyobb magánkórházak árszínvonalában kicsi a szórás.

Meghatározó volt az is, hogy a választott orvos melyik intézményben dolgozik, negyvenhárom százalékuk jelölte meg ezt a lehetőséget döntése okaként – derül ki a felmérésből, amelynek kérdéseire négyszáz kismama válaszolt. A magánszülészet mellett döntő érv volt a COVID-járvány okozta, az állami kórházakban jelen lévő bizonytalanság is. A megkérdezettek nyolcvanöt százaléka választott szülészorvost, ötvenöt százalékuk pedig szülésznőt is.

/Forrás, fotók: TOP30 Legbefolyásosabb szereplő a magánegészségügyben kiadvány, Az adatok forrása: foglaljorvost.hu, ksh.hu, online közvéleménykutatás (2022. július), a klinikák adatközlése /