Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egy újabb kedves olasz hagyomány, amit kevesen ismerünk. Még.

Tradicionális ruhákat öltenek: birkabőrben és gyapjúban, kalapban jelennek meg az utcákon az úgynevezett zampognari-k, akik a hegyi otthonaikból szállnak le a városba, némi dudaszót hallatni. Régi dalokat, himnuszokat játszanak, és több tartományban is ismerős figurák: Abruzzo, Basilicata, Calabria, Lazio, Molise, Puglia és Szicília is ismeri a zampognari tradíciót.

Zampogna – ez maga a duda, ami természetesen állatbőrből készül és ügyesen játszva hangos, szinte földöntúli, hipnotikus hangokat lehet kicsalogatni belőle.

A zampognarik megérkezéséhez jó szerencsét társítanak, erősen kötődik mindez persze a bibliai történethez, hogy a pásztorok Jézus születésekor is ugyanúgy dudákat fújva örvendeztek. Ha úgy tetszik, a duda volt az aláfestőzene a jászol jeleneteihez. Ez a duda nem összekeverendő a skót hangszerrel, egészen más a működési metódusuk. Ráadásul gyakran kíséri két másik hangszer: a ciaramella és a piffaro, melyek hasonlatosak az oboához.

Rómában, de főleg Nápolyban sokszor hallani őket a karácsonyi díszbe öltöztetett utcákon, az pedig biztos, hogy előbb halljuk meg a dudaszót, mint ahogy felbukkannak a birkabőrben zenélő pásztorok.