Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Milliárdos kárt okozott a legutóbbi vihar

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A biztosítótársaságok a szeptember 13-16. közötti viharok miatt több mint egymilliárd forintot fizettek ki vagy  tartalékoltak kárkifizetésre – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).  

Mintegy 8500 kárbejelentés érkezett, így az átlagos kár több mint 120 ezer forint. Néhány évvel ezelőtt ez a tétel még 80-100 ezer forint között volt, az adatok jelzik a megemelkedett építkezési, újjáépítési költségeket. A kommunikációs vezető felhívta a figyelmet az alulbiztosítottság veszélyére. Elmondta: érdemes évente felülvizsgálni a szerződéseket, hogy a biztosítottak az ingatlanok, ingóságok tényleges értéke után rendelkezzenek megfelelő biztosítási fedezettel.
Ugyanakkor a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb adatai szerint az idei második negyedévben alacsonyabb volt az átlagos díj, mint az előző negyedévben, ami a márciusi lakásbiztosítási kampány eredménye.
Biztosítói tapasztalatok szerint egy-egy nagyobb vihar után megemelkedik a biztosításkötési kedv.
Ártérben lévő épületekre is lehet biztosítást kötni, ugyanakkor a szerződések szerint a hullámtérben, ártérben, nagyvízi mederben épült ingatlanok esetében az árvízkárok nem minősülnek biztosítási eseménynek, tehát ezekért nem fizet a biztosító.