Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Minden harmadik fiatal vállalkozna

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A magyar gazdaság egészét érintő jelenségre mutat rá a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) 18 és 40 év közötti fiatalok megkérdezésével készített országos reprezentatív felméréséből: a megkérdezettek 35 százaléka tartja magát alkalmasnak a vállalkozásalapításra. A megkérdezettek többsége kockázatkerülő, 59 százalékukat a csődtől való félelem tartja vissza attól, hogy új vállalkozást indítson. Az önbizalom és a kockázatvállalás hiánya nyilvánvalóan szoros összefüggésben van a 40 év alatti vállalkozók alacsony számával hazánkban. Ugyanakkor az európai átlag sem ad megnyugvásra okot: az önfoglalkoztatók között csupán 4 százalékban vannak 18 és 25 év közötti fiatalok.
A 2014. júniusi adatok szerint Magyarországon a 25 éven aluliak 21,3 százaléka volt munka nélkül, és ennél az értéknél Hollandián, Luxemburgon és Nagy-Britannián kívül minden nyugat-európai országban rosszabb arányt regisztráltak. Hozzátette: annak érdekében, hogy a fiatalokat sújtó munkanélküliséget, valamint a vállalkozások alacsony számának problémáját kezeljük, olyan szervezetekre van szükség, amelyek valós segítséget nyújtanak a mindennapi kihívásokban, a 
források elérésében, továbbá szakmai tanácsadással és komplex háttérrel segítik a vállalkozások elindítását.