A szervezők által I. Győri Tudományfesztiválként elnevezett rendezvény kiemelt céljai az volt, hogy bemutassa a természettudományos tantárgyak élményszerű tanulási lehetőségeit, és lehetőséget biztosítson az iskolák és a pedagógiai módszerek bemutatására. A program egyfajta „tudományos kirakodóvásár” volt, amelyre az ország egész területéről és Felvidékről érkeztek a résztvevő csapatok. Az egész napos rendezvényre már a délelőtt folyamán mintegy ezer érdeklődő érkezett győri és Győr környéki iskolákból. A látogatók többek között vulkánokat, rakétákat, robotokat és különleges, elektronikusan vezérelt eszközöket tekinthettek meg, időnként füsttel, robbanással, zenéléssel járó extrém kémiai reakciók szórakoztatták az érdeklődőket, akik megcsodálhattak egy szupravezető anyagú lebegő mágnespályás autót, valamint nem newtoni folyadék felhasználásával bemutatott kísérleteket is.
A rendezvény „A járműipari tudományos eredmények megismertetése és a tudományos utánpótlás biztosításának elősegítése a Széchenyi István Egyetemen” című projekt keretében valósult meg.
Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Akadozhat az útdíjfizetés újévkor, ezt kell tenni, hogy elkerüljük a büntetést
Informatikai rendszerátállás miatt néhány órán át nem lehet majd útdíjegyenleget feltölteni, jegyet vásárolni, és nem mindenhol lehet majd e-matricát venni, előre kell gondoskodni azok...







