Modern irányítótáblák az egyetemen

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Széchenyi István Egyetem magyar és nemzetközi hallgatóit, valamint az intézménybe érkező vendégeket új, korszerű irányítótábla-rendszer segíti a jövőben. Széchenyi István Egyetem az elmúlt években jelentős fejlődésen ment keresztül, ami nemcsak az oktatásra és a kutatásra, hanem az infrastruktúra bővülésére is igaz, a több új épület pedig önmagában is indokolja az irányítótábla rendszárt, áll az egyetem közleményében.
„Az elmúlt években egyetemünkön megötszöröződött a nemzetközi hallgatók száma, akik felmérésünk szerint kifejezetten igényelték az új táblarendszer kiépítését. Köszönet illeti az intézmény vezetését, hogy ilyen gyorsan reagált erre a kérésre. A fejlesztés természetesen csaknem tizenháromezer magyar hallgatónkat is segíti. A beruházás harmadik indoka pedig az, hogy a Széchenyi István Egyetem nyitott: rendkívül szoros kapcsolatot ápol vállalkozásokkal, civil szervezetekkel, és nemcsak az egyetemi polgároknak nyújt színvonalas szolgáltatásokat, kínál programokat. Így a hozzánk érkező vendégeknek is fontos, hogy a központi campuson egyszerűen, gyorsan tudjanak tájékozódni” – fejtette ki dr. Lukács Eszter oktatási rektorhelyettes.
A napokban elkezdődött beruházás még a tavasszal befejeződik