Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Módszertani fejlesztéseket mutattak be a Tech4Auto Konferencián

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Immár hatodik alkalommal rendezik meg a győri Széchenyi István Egyetemen a Tech4Auto regionális kutatás-fejlesztési konferenciát és laborbemutatót. A program középpontjában a most lezárult, három és fél éve folyó Integrált Járműipari Termék és Technológia Fejlesztő Rendszer című projekt áll. A pályázatot az egyetem 3 céggel közösen indította 2008-ban, 1,3 milliárd forint kutatási költséggel, melyből 800 millió forintot a Nemzeti Innovációs Hivatal, illetve a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség ad. Dr. Czinege Imre rádiónknak elmondta, hogy a projekt során a cégeknél módszertani fejlesztésekre került sor.