Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Monspart Sarolta-díjat kapott kollégánk, Meronka Péter

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Gajdos Tamás és kollégánk Meronka Péter vehette át azt első  "Monspart Sarolta-díj a tájfutásért" elismerést. 

A Magyar Tájékozódási Futó Szövetség első alkalommal adta át a "Monspart Sarolta-díj a tájfutásért" elismeréseket. Az ünnepségre a világbajnok tájfutó, a Nemzet Sportolója születésnapján került sor.

Az eseményen Kovács Balázs, a szövetség elnöke arról beszélt, hogy többféle díjat alapítottak már: jutalmazzák a legjobb versenyzőket, a legsikeresebb versenyrendezőket, a legjobb térképek készítőit. Ám ezek mind "belső" díjak, melyekkel a közösségen belüli személyeket ismerik el. A most alapított Monspart Sarolta-díj a tájfutásért emlékplakettel – amelyen a sportolónő futó alakja látható – viszont azokat a külső segítőket ismerik el, akik sokat tesznek a sportágért, kiállnak a tájfutásért. Az pedig nem volt kérdés, hogy a díjat a sportág első magyar, első nem skandináv világbajnokáról, Monspart Saroltáról nevezzék el.

Az díjátadón Feledy Péter egykori televíziós szerkesztő-műsorvezető, a népszerű Monspart Sarolta férje emlékezett vissza többek között 1974. március 16-i megismerkedésükre, felesége kullancs okozta, 1978-as súlyos betegségére, az együtt töltött időszakra.

A Monspart Sarolta-díj a tájfutásért első díjazottjai: Meronka Péter és Gajdos Tamás 

Gajdos Tamás első komoly versenysportja a tájfutás volt, amit 48 éve Monspart Sarolta 1972-es VB-győzelme által inspirálva kezdett el. Aztán inkább az atlétika és más futásalapú sportágak ragadták magával, de az örök szerelem mindig is az erdőn-mezőn egy szál térképpel űzhető tájfutás maradt. Tamás többször segített TV- és rádióműsoraiban népszerűsíteni a tájfutást, korábban a Szövetség alelnöke is volt. Monspart Saroltai búcsúztatásán a tájfutáshoz kapcsolódó búcsúbeszédet mondott. – olvasható a tajfutas.hu oldalon. 

Meronka Péter a tájfutó sportágba mint külsős média szolgáltató, műsorszerkesztő, TV riporter, ötletgazda 2021-ben, a győri Rövidtávú Országos Bajnokság kapcsán került be. Péter és csapata, az Oxygen Media Group jelentős részben hozzájárult mind a győri nagyrendezvény, mind pedig a 2022. évben elindított népszerű és sikeres, Sport TV-ben bemutatott Tájfutó Magazin televíziós sportági médiasorozat magas színvonalú és látványos megvalósításához. A Tájfutó Magazin olyan professzionális és látványos, a tájfutást sok színes szemszögből bemutató eszköz lett, ami nagy mértékben növeli a sportág média megjelenését, egyúttal a műsorfolyam eszközt ad a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség tagszervezeteinek ahhoz, hogy támogatók és szponzorok felé könnyebben nyissanak, ezáltal javítja anyagi lehetőségeiket, áttételesen szolgálja a magasabb szakmai színvonal elérését. Meronka Péter munkája mindezek megvalósításában elévülhetetlen: ötletei, közvetlen és segítő hozzáállása, rugalmassága és elkötelezettsége által halad előre a tájfutás médiaprogramja. – írják a sportág hivatalos weboldalán.