Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Móricz-napok Győr-Szentivánon

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A zsűri is lenyűgözték  a diákok egyedi és kreatív alkotásai amit számítógépen készítettek. A feladat színes világunk bemutatása volt. Az iskolában nagy hagyományi vannak a prózamondó versenynek, amely már több mint 30 éves múlttal rendelkezik. A tanulók Móricz művei közül választhatnak. A folyósokon a rajzórákon és képzőművészeti szakkörön készített képekből és egyéb alkotásokból nyílt kiállítás amit a szülők és vendégek a következő napokban még megtekinthetnek.