Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Munka a kánikulában: mikor lehet letenni a bírói talárt?

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A sorozatunkat ott folytatjuk, ahol a legtöbben nem szeretnek lenni, főleg nem a büntetőügyszak tárgyalásain: ez a bíróság. Hány fok van a tárgyalóteremben és hogy bírják a kánikulát azok, akiknek a törvény a fekete színű, itt-ott színesen hímzett, műszálas viseletet írja elő.

Hétfőn kezdődik az augusztus végéig tartó ítélkezési szünet, de a hőségriadókból kijutott a bíróságoknak, ahol a talár viselését a tárgyalóteremben jogszabály írja elő a bírák, ügyészek és ügyvédek számára. Ez az utcai ruha fölé húzandó réteg a maga műszálas  anyagával ennél alacsonyabb hőmérsékletnél sem mindig kellemes, hát még 30 fok fölött!

Dr. Somogyi Zoltán, a Győri Törvényszék elnöke úgy tájékoztatott, hogy ma már szerencsére az ilyenkor használatban lévő tárgyalótermek a törvényszék bíróságain klimatizáltak, és „emberi” hőmérséklet mellett lehet dolgozni. A legfőbb kivétel ez alól éppen a Sólyom Andor Terem, vagyis a törvényszék dísztárgyalója, ahol a klíma bevezetését eddig műemlékvédelmi okból nem tudták megoldani. Itt a hőmérséklet 30 fokhoz közelít. Annyi biztatót is elárult az elnök, hogy a közeljövőben – ha nem is idén – erre is fognak megoldást találni.

Ami a talárt illeti, ennek viselete valóban kötelező a bírák, ügyészek és ügyvédek számára, viszont az Országos Bírói Hivatal 2012-ben hozott egy szabályt, ami szerint a teremben 25 fok fölötti hőmérsékletnél mellőzhető a viselete. Erről a tárgyalást vezető bíró dönt az adott helyzetben.