Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Munkahely teremtő pályázatok

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Csak induló beruházások kaphatnak támogatást, melyeket legkésőbb november 30-ig kell befejezni.  A jelentkezőknek a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjához kell eljuttatni pályázatukat, április 5-ig. 

 

A pályázók köre: A pályázaton kizárólag Magyarországon székhellyel vagy az Európai GazdaságiTérség (EGT) területén székhellyel és Magyarországon telephellyel, fiókteleppel rendelkező KKV-kvehetnek részt a pályázati kiírásban részletesen feltüntetett jogszabályok szerint.
A támogatás mértéke: Új munkahelyenként 1,5 millió Ft. A pályázati kiírásban meghatározott feltételekteljesülése esetén magasabb támogatás is igényelhető.
A támogatás formája: Vissza nem térítendő.Főbb feltételek:§ A beruházást legkésőbb 2013. november 30-ig be kell fejezni; és a támogatás kifizetésérevonatkozó elszámolását benyújtani.§ A beruházásban érintett telephelyen legalább 2 fő, teljes munkaidőben foglalkoztatott
munkavállaló számára létesít új munkahelyet.A beruházással létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat az eredeti foglalkoztatási célnakmegfelelően a beruházás befejezésétől számított 3 évig – folyamatosan fenntartja és működteti.§ 2 éves folyamatos foglalkoztatási kötelezettséget vállal.Pályázati dokumentáció: A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjánakhonlapjáról a www.gyormmk.hu oldalról valamint a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapjáról awww.munka.hu oldalról letölthető.
§Pályázat benyújtása: Győr-Moson-Sopron megyei beruházási hellyel a Győr-Moson-Sopron MegyeiKormányhivatal Munkaügyi Központja (9021 Győr, Árpád út 32.) részére kell eljuttatni a 2013. február14-től 2013. április 5-ig terjedő időszakban.