A győri jogi kar épületében kezdődik a nyolc hazai egyetem jogi karainak versenye. A karokat háromfős csapatok képviselik. A tavalyi versenyen az összetett első hely mellett a legjobb alperes és a legjobb bíró címet és díjat is a győri joghallgatók kapták. A verseny szakmai célja a hatályos jogszabályokat felvonultató és alapul vevő, világos, logikus érvelés bemutatása – mondta el dr. Szalay Gyula, a győri Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar dékánja.
A VII. Országos Munkajogi Perbeszédversenyen először a perbeli pozíciókat és a versenyfeladatok sorsolják ki, majd következhet a feladatok kidolgozása, a verseny. A sorsolás irányított lesz: minden jogi karról, minden perbeli pozícióban egy-egy fő szerepel, s a csapattagok különböző jogeseteket oldanak meg. A versenyfeladatok kidolgozásához a hallgatók a teljes jogszabálygyűjteményt és a szakirodalmat korlátlanul használhatják. A megoldandó jogesetek a versenyszféra munkajogából kerülnek ki, s szigorlati tudással megoldhatók. Az értékeléskor mind a helyes munkajogi megoldás, mind az előadás minősége és a retorikai képességek komoly súllyal esnek latba. A versenyzők egymással a verseny tartama alatt korlátlanul kommunikálhatnak, külső segítséget azonban – ideértve a csapat kísérőit is – nem vehetnek igénybe.