Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Mutatjuk, hogyan változott a CSOK

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Módosultak a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) szabályai a május 12-én éjjel megjelent kormányrendelet alapján. Az elérhető összeg és az igénylési feltételek nem változtak, ugyanakkor könnyebbé válhat néhány család élete.

A legfontosabb tudnivalókat a Bankmonitor szakértői gyűjtötték össze.

Egyszerűsödik a bentlakásra vonatkozó előírás

Változatlanul alapvető elvárás, hogy a család, tehát az igénylők és a gyerekek, az ingatlanban éljenek. Ezt a rendelet két szinten is szabályozza:

•    A folyósítástól számított 10 évig az ingatlanban szükséges élnie a családnak.
•    A támogatás folyósítását követő 90 napon belül lakcímet kell létesíteni az ingatlanban. Ez azt jelenti, hogy a lakcímkártyán lakóhelyként az ingatlannak kell szerepelnie.

Az első kitétellel kapcsolatban a rendelet eddig is tartalmazott több könnyítést, a jövőbeni a beköltözésre vonatkozó feltétel alól pedig az alábbi két esetben mentesülhet a család:

•    A gyermeknek nem kell beköltöznie, ha tanulmányai folytatásai miatt átmenetileg más lakcímen él.
•    A szülő és a gyermekek is lakhatnak más lakcímen átmenetileg, amennyiben a szülő munkahelye miatt térítésmentesen biztosított szolgáltai lakásban lakik.

Újdonság viszont, hogy amennyiben ezen két eset valamelyike fennáll, akkor a jövőben nem kell bejelentkeznie az érintett személyeknek 90 napon belül az ingatlanba. Viszont az adott helyzet megszűnésekor már teljesíteni kell a feltételeket, részletezi a Bankmonitor.

A Kincstár ellenőrzi a feltételeket

A jelenlegi szabályok alapján 90 napon belül kell a családnak a támogatással érintett ingatlanba költöznie. ennek tényét pedig lakcímkártyával kell igazolni a támogatást folyósító pénzintézet felé. Június 1-jétől emiatt nem kell bemenni a bankhoz, a Kincstár hivatalból ellenőrizni fogja a beköltözés tényét, az előírások megsértése esetén pedig tájékoztatja a kormányhivatalt. Ez azt jelenti, hogy némileg egyszerűsödik az eljárás. Ez a változás 2023. július elsejétől lép életbe!

Utólag is bejelenthető a vállalkozás, de nem mind

A támogatott ingatlant bejelenthetjük egyéni vállalkozásunk, többségi tulajdonunkban lévő társaságunk székhelyeként, a részvénytárasaság kivételével. Erre eddig az igényléssel egy időben volt csak lehetőség.

A jövőben már a támogatás folyósítását követően is bejelenthetjük az adott címre a vállalkozásunkat, amiről teljes bizonyító erejű magánokiratban kell nyilatkoznunk. A nyilatkozatban szerepelnie kell, hogy megfelelünk a csekély összegű támogatásokra vonatkozó EU-rendeletben szereplő elvárásoknak. 

Változott a gyermekszületés bejelentési határideje is

A Bankmonitor szakértői felhívják a figyelmet arra, hogy eddig 60 napunk volt a gyermek születését a szükséges dokumentumok benyújtásával leigazolni. Erre a jövőben 90 nap áll majd rendelkezésre. 

Egyszer kérhetjük a módosítást

A jövőben a munkálatok elvégzésének határidejének lejárta előtt kérelmezhetjük a költségvetés, illetve a munkálatok módosítását. Fontos, hogy ezzel nem sérülhetnek a CSOK támogatás alapvető szabályai. 

Ha már lehívtunk támogatást, és a módosítás miatt a még hátralévő munkálatok költsége kisebb – ez lehet a munkálatok módosítása vagy a költségvetés átalakítása miatt is -, mint a még le nem hívott támogatás összege, akkor kizárólag a csökkentett összegre lehetünk jogosultak. 

Ha pedig valamilyen vállalt munkáról mondunk le, akkor az arra már megkapott támogatást vissza kell fizetnünk, kivéve, ha a többi munkálatból hátralévő költségek a teljes, még le nem hívott támogatás összegét fedezik. Ez a módosítás szintén 2023. május 13-tól élesedett, és a folyamatban lévő igénylésekre is alkalmazni kell.

A Falusi CSOK-nál is van némi változás

A Falusi CSOk-ot kizárólag preferált kistelepüléseken lévő ingatlanok esetében lehet igénybe venni. Július elsejétől bővül a településlista a Csongrád-Csanád vármegyében lévő Tömörkénnyel.

A korszerűsítési célú Falusi CSOK esetében a munkálatok befejezésére rendelkezésre álló határidő 3 évről 4 évre emelkedik. Külön ki kell hangsúlyozni, hogy a már folyamatban lévő korszerűsítésekre is érvényes az új határidő. Sőt, abban az esetben is, ha már lejárt a határidő, de a támogatást még nem fizette vissza teljes egészében a támogatott személy. Ez utóbbi esetben a támogatott személy beleegyezése esetén a még vissza nem fizetett összegre az új szabályok, határidők lesznek érvényesek, emelték ki a Bankmonitor szakértői.

Forrás: Bankmonitor
Illusztráció: pixabay.com