Tűz keletkezett egy családi házban, Bőnyben, a Rózsa Ferenc utcában. Kiégett a mintegy száz négyzetméter alapterületű épület három szobája, és a födémet, valamint körülbelül húsz négyzetméteren a tetőszerkezetet is érintette a tűz, amelyet a győri, a pannonhalmi és a kisbéri hivatásos, valamint a banai önkéntes tűzoltók fékeztek meg.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Mozgásra hív az ország egyik legnagyobb közösségi sportprogramja
Május 27-én ismét megrendezik a Kihívás Napját, amelyhez idén is csatlakozhatnak tanintézmények, munkahelyek, közösségek, települések és nyugdíjas szervezetek is. A program célja, hogy minél...






