Fáziskéséssel kezdte az ETO a meccset, az ÉRD két gólos előnyre is szert tett az első 10 percben. Ezt követően Ambros Martín felrázta a csapatot, amely gyorsan fordított, és a félidőre már nyolcgólos vezetést szerzett. A második félidőre erőteljesen feljavult az ETO védelme, az első 15 percben mindössze 4 gólt kapott, gyors gólokat is tudott szerezni, amelyhez Kari Grimsbö és Herr Orsolya is hozzátett 1-1 találatot. Végül jelentős előnnyel indulhat a visszavágóra a győri csapat.
Győri Audi ETO KC:
Grimsbö 1, Löke 3, Sen 3, Kovacsics 6 (2), Aguilar, Litre1, Bódi. Csere: Knedlikova 6 (2), Morena,
Korsós 7 (3), Herr 1, Planéta 4, Szepesi, Hornyák 4. Kétpercesek: 3. Vezetőedző: Ambros Martín.
Ambros Martín: „Nehéz újrakezdeni a BL-kiesés után, ez meglátszott a mérkőzés elején, nehezen tudták a lányok felvenni a ritmust. A félidő felétől azonban már kellően feljavult a védelmünk, felgyorsult a támadójáték, így onnantól rendben volt a teljesítményünk. Összességében elégedett vagyok a csapattal.”
Korsós Dorina: „Jó meccs lett belőle, bár az elején nem úgy indultak a dolgok, ahogy elterveztük. Ambros rendesen odacsapott nekünk a félidőben, így összekaptuk a védekezést a második félidőre. Örülök, hogy a csapat újra kezd
összeállni, nem volt könnyű felállnunk a csalódás után.”