Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Nagybajcsnál tetőzött a Duna

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Mosoni-Duna a város területén még várhatóan 10-15 centimétert fog emelkedni, a gátak magasságával Győrben nem lesz gond, a vízügyi szakemberek szerint a hatalmas víz nyomását is el kell, hogy bírja a védelmi rendszer. A polgármester elmondta, hogy a győri körtöltés bezárásáról még nem született döntés, biztonsági okokból azonban előkészültek arra is, hogy – amennyiben szükséges – megfelelő időn belül bezárják a várost védő lokalizációs gátakat. Győrújfalun éjszaka egy buzgár okozott problémát, sikerült azonban stabilizálni a helyzetet. Önkéntesekre folyamatosan szükség van, a bácsai telephelyre várnak homokzsákok pakolásához embereket, illetve azokra a helyszínekre, ahol folyamatos a készültség. Borkai Zsolt elmondta, valóban félelmetes a hatalmas víz látványa a városban, de továbbra is stabil Győr helyzete, egyelőre nincsen szó arról, hogy bárkit is ki kellene telepíteni.