Kezdőlap KÉK HÍREK

Nagyon sok évre ítélték az elvetemült nevelőapát

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Tizennyolc évre felemelték a büntetését annak a nevelőapának, aki évekig szexuálisan zaklatta élettársa lányát Mosonmagyaróváron, a kislány már 9 évesen a bűncselekmény áldozata lett.

A Győri Fellebbviteli Főügyészség indítványa után súlyosította a Győri Ítélőtábla a nevelőapa büntetését, akinek áldozata kezdetbe még csak 9 éves volt, amikor a szexuális molesztálást elszenvedte.

 A férfi és az élettársa mosonmagyaróvári lakásukban közösen nevelték 4 közös gyermeküket és a nő korábbi kapcsolatából származó 2 gyermeket. A nevelőapa 2013 júliusától a 2004 júniusában született nevelt lányával rendszeresen szexuális cselekményt végzett, illetve annak eltűrésére kényszerítette. A gyermek kezdetben nem tiltakozott, mert félt, hogy a vádlott megveri. Amikor idősebb lett, tudatosult benne, hogy ez nem normális szülői magatartás, megpróbált ellenállni. A vádlott ekkor erőszakos lett vele, és azzal fenyegette, hogy a korábbi aktusokról felvett videót megmutatja az édesanyjának. A sértett 2022 januárjában merte anyukájának elmondani a történteket az édesanyjának, aki azonnal feljelentést tett.

A Győri Törvényszék a vádlottat szexuális erőszak bűntette és 2 rendbeli szexuális kényszerítés bűntette miatt 14 év fegyházbüntetésre ítélte, valamint végleges hatállyal eltiltotta bármely olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerül kapcsolatba. Kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből is.

 Az ítélet ellen az ügyész súlyosítás, a vádlott és védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan enyhítés érdekében fellebbezett. A Győri Ítélőtábla egyetértett a Győri Fellebbviteli Főügyészség álláspontjával. A szexuális kényszerítés bűntettének minősített cselekmények súlyosabban, szexuális erőszak bűntettének minősülnek, ezért a büntetés tartamát 18 évre felemelte.