Összességében 5866 m kerékpárút épül, ezek több mint 70 százalékán körülbelül 5000 jármű/nap az átlag a kerékpárforgalom tekintetében. A létrejövő kerékpárforgalmi hálózatban
20 kiemelt forgalmi csomópontot alakítanak át. A projekt keretében kerékpáros szemléletformáló kampányt is szerveznek, valamint 7 közintézmény közelében 75 darab kerékpártámaszt helyeznek ki.
Az Adyvárost is érintő fejlesztéssel kapcsolatban a körzet önkormányzati képviselője, Radnóti
Ákos elmondta, hogy sok probléma volt korábban abból, hogy a kerékpárosok nagy veszélynek voltak kivéve különösen a körzetet kettészelő Ifjúság körúton, ami a városrész egyik leghosszabb és legforgalmasabb utcája, de most megvalósulhat a teljes útszakaszon a kerékpárosok elkülönült közlekedése a gépjárművektől és a gyalogosoktól, ami sok itt lakó
kérése is volt. A képviselő elmondta, hogy jól illeszkedik a beruházás a környék közlekedésbiztonságának fejlesztéséhez, hiszen tavaly a teljes Ifjúság körút közvilágításának
korszerűsítés ment végbe modern fém-halogén megvilágítással, illetve átadtak egy megvilágított gyalogátkelő-helyet, továbbá idén a környék összes parkolóhelyét és szükséges
közlekedési útburkolatait is felfestik.
A projekt a Nyugat-Dunántúli Operatív Program keretein belül valósul meg, melyre Győr
Megyei Jogú Város Önkormányzata nyújtott be sikeres pályázatot. Címe „Győr Megyei Jogú
Város kerékpárforgalmi hálózatának fejlesztése”, kódszáma: NYDOP-4.3.1/B-11-2011-0003. A projekt elszámolható összköltsége 206.795.654 Ft, melynek 10 százalékát 20.679.565 Ft-ot az önkormányzat önerő formájában biztosítja, a támogatás pedig 186.116.089 Ft. A projekt
2012. március 1-től 2013. április 30-ig valósul meg.