Négyszer loptak, elfogták őket!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A bíróság elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akik négy tatabányai helyszínről, köztük egy segítő szervezet telephelyéről is loptak.

A rendőrségre 2020. április 24-én érkezett bejelentés, miszerint az egyik tatabányai segítő szervezet telephelyén lopás történt. Ismertelen tettesek a korábban adományként kapott gépjárművek közül kettőből katalizátorokat vágtak ki, és ezzel használhatatlanná tették a járműveket. A tatabányai nyomozók azonnal adatgyűjtésbe kezdtek az elkövetők felkutatása érdekében, akiket 2020. április 30-án elfogtak.

Kiderült, hogy a 30 éves Sz. Károly és a 28 éves Sz. János 2020 áprilisában több hasonló jellegű bűncselekményt is elkövetett. 2020. április 11-én bementek egy tatabányai telephelyre, és egy lezárt személygépkocsiból eltulajdonítottak egy katalizátort. Két héttel később szintén egy telephelyen lévő gépkocsiból, valamint az ott lévő épületből loptak autóalkatrészt. Az utolsó lopást április 27-én követték el, amikor a kerítést lenyomva bementek egy tatabányai telephelyre, és az ott parkoló öt gépkocsiból kivették a katalizátort, az egyik csomagteréből pedig négy darab alufelnit, majd távoztak a helyszínről.

A sorozatnak a tatabányai nyomozók vetettek véget, akik a két férfit lopás vétség és lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A rendőrök az eltulajdonított alkatrészeket is megtalálták, amelyeket lefoglaltak. A rendőrség a két férfit őrizetbe vette, és kezdeményezésére az ügyészség indítványozta letartóztatásukat, amit a bíróság 2020. május 1-jén elrendelt.

Forrás: police.hu