Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Nem doppingolt Horváth Bence

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ügyfelemtől Horváth Bencétől a 2016. július 22. napján reggel levett vérminta vizsgálati eredményét, szóban többször, és írásban is kértük a Magyar Antidopping Csoporttól, akiktől azt a választ kaptuk, hogy az ügyben válaszolni jogosultak Rióban vannak, a megkeresésünknek jelenleg nem tudnak érdemben eleget tenni. Ez az a vérminta, amit az osztrák labor, további megerősítő vizsgálat elvégzése érdekében a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) központjába küldött.

Közben, a vizsgálat alá vont vérminta vonatkozásában, a nemzetközi doppingvizsgálati eredményeket nyilvántartó rendszer online felületén, az inkriminált vérmintát illetően megváltozott az eddig bejegyzett eredmény, ugyanis 2016. augusztus 10. napjától a felületen a vizsgálat eredményeként az olvasható, hogy negatív. Szerettük volna, ha erről a Magyar Antidopping Csoport is nyilatkozik, azonban megkeresésünkre továbbra is azt a választ adták, hogy csak az olimpiát követően áll módjukban a részletes írásbeli válasz megküldése.

Amennyiben a fenti vérvizsgálat végleges eredménye negatív lesz, akkor megállapítható, hogy ügyfelem dopping vétséget nem követett el, és annak tisztázása, hogy esetlegesen a rá vonatkozó etikai, vagy fegyelmi szabályokat megszegte-e, és ezzel fegyelmi vétséget követett el, a fegyelmi eljárás feladata lesz, bár álláspontom szerint az eddig rendelkezésre álló bizonyítékok, a fenti vizsgálati eredménnyel együtt, jelenleg ezt minden kétséget kizáróan nem támasztják alá.

Sajnos, azonban egy esetleges sikeres fegyelmi eljárás sem adhatja már vissza ügyfelemnek az olimpián történő szereplés lehetőségét.

 

Győr, 2016. augusztus 15.

 

Tisztelettel:

Dr. Mohácsy Lénárd
ügyvéd