Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Nem mondtak fel az orvosok

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Tegnap délután több internetes portálon is megjelent a hír, hogy egy kivételével minden sebész felmondott a győri kórházban. Estére kiderült, hogy nem erről van szó, de a sebészek túlterheltségükre hivatkozva levélben kérték a túlóra pótlékaik újragondolását.  

Ez azért nagyon fontos, mert a győri intézmény regionális kórházként működik, vagyis a Nyugat-Dunántúl összes súlyos esetét az itteni orvosok fogadják.

Dr. Oláh Attila, a sebészeti osztály vezetője, aki egyben a kórház orvos-igazgatója is, határozottan állította, hogy valós felmondási szándéka egyik orvosnak sincs az osztályon. Hozzátette azt is, hogy pontosan tisztában van azzal, hogy mennyit dolgoznak az osztályon az orvosok, ugyanakkor az ellátás biztonsága és az ügyelet biztosítása nem lehet kérdés.

Dr. Tamás László János azt mondta, nem csak a sebészek kérését kell megfontolni, hiszen ez a probléma minden ügyeletben lévő orvost érint, vagyis az ügyeleti pótlék emelése csak úgy lehetséges, ha azt mindenki megkapja. Forrás azonban erre egyelőre nincs, így megegyezés sem született. A főigazgató ugyanakkor még az esti órákban egyeztetett Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkárral a helyzet lehetséges rendezéséről.