Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Nem érdemes tartozni

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Három használtautó-kereskedő cégnél is rendellenességet talált a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az Online Számla rendszer és az áfabevallások adatainak összevetésekor. Az ellenőrzéskor a hatóság csaknem 390 millió forint értékben több mint hetven haszongépjárművet foglalt le.  

A cég a revízió hatására benyújtotta bevallásait, de tartozásait nem fizette meg. Közben képbe került két másik partnere is, akik szintén nem adtak be bevallásokat. A revizorok éppen ezért kiterjesztették a vizsgálatot, és mivel a három cég együttesen jelentős tartozást halmozott fel, elindult a végrehajtás is. 
 
A kocsik egy részét már értékesítették mintegy 100 millió forintért, de a többi lefoglalt jármű értékesítése is folyamatos – közölte a NAV Győr-Moson-Sopron Megyei Adó- és Vámigazgatósága.