Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Nem játszhatnak a Győrben HC DAC kézilabdázói

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A szlovák bajnok Dunaszerdahely női kézilabdacsapata azért nem indult az Európa-ligában, mert az európai szövetség (EHF) nem engedélyezte, hogy Győrben játssza a hazai mérkőzéseit.

A HC DAC szerdai sajtótájékoztatóján Horváth Zoltán klubelnök elmondta, infrastrukturális gondokkal küzdenek, ezért kérték azt EHF-et, hogy a második számú kupasorozat, az Európa-liga helyett az Európa-kupában indulhassanak, de erre nem kaptak lehetőséget.

A következő kérésük az volt, hogy az Európa-liga-selejtezőt saját csarnokukban, Dunaszerdahelyen rendezhessék, továbbjutás esetén pedig Győrben játszhassanak, de minden igényükre elutasító válasz érkezett.  A harmadik számú kupasorozatban így a Slovan Duslo Sala és az MKS Iuventa Michalovce képviseli az országot, az Európa-ligában pedig nem lesz szlovák csapat.

A HC DAC tavasszal – fennállása során először – megnyerte hazája élvonalát, valamint a cseh-szlovák közös bajnokságot, a MOL Extraligát is. Horváth úgy fogalmazott: nagyon bízik benne, hogy a következő szezon eredményei feljogosítják őket, hogy jövő ősszel visszatérjenek a nemzetközi porondra.