Kezdőlap KÉK HÍREK

Német vendégek a rendőrkapitányságon

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A baden-württenbergi Enzkreis járás és Pforzheim város delegációja, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzatnál tett látogatása során, a megyei rendőr-főkapitányságon ismerkedhetett meg a magyar rendőrök munkájával.

Csizmadia Gábor rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, megyei rendőrfőkapitány 2019. május 14-én 9 órakor fogadta a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat vendégeit, Bastian Robenau urat, Enzkreis járás előljáróját és a Peter Boch urat, Pforzheim város főpolgármesterét, valamint kíséretüket.

A vendégek látogatásuk során, rövid áttekintést kaptak a rendőr-főkapitányság működéséről, az illetékességi terület rendvédelmi sajátosságairól, a szolgálati feladatok jellegéről és jogszabályi hátteréről, az osztrák és szlovák rendvédelmi szervekkel együtt működtetett közös szolgálati helyeken folyó tevékenységről. Részleteiben ismerkedhettek meg a Tevékenység-irányítási Központ munkájával, a szolgálat irányítása során alkalmazott informatikai és technikai eszközökkel és azok használatának lehetőségeivel. A delegáció megtekintette a szolgálati járműveket és sebességmérő eszközöket is.

Forrás: www.police.hu