Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Nemzetközi hét az Edutuson

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A külföldi vendégtanárok közül többen saját hallgatóikat is elhozzák, ami a magyar diákok számára azt jelenti, hogy nemcsak az előadásokat kell idegen nyelven követniük, hanem a kiosztott feladatokat team-munkában is idegen nyelven, a külföldi diákokkal közösen kell elvégezniük. A program 1997 óta fut, eddig több mint 1500 hallgató vett benne részt. A Nemzetközi Hét programjai a képzés részét képezik. A hallgatók fölvehetik az angol
nyelven meghirdetett kurzusokat különálló tárgyként, szabadon válaszható vagy valamilyen más tárgy helyett, illetve részeként, melyért az öt napos képzés zárásakor esedékes vizsga sikeres teljesítése esetén kreditpontot kapnak. A képzés ideje alatt a szakmai programon kívül számos kulturális eseményen való részvételi lehetőséget is biztosítanak a különböző európai uniós felsőoktatási intézményekből érkező vendéghallgatók és oktatók részére. A nemzetközi hét során készített képek az Edutus Főiskola facebook oldalán megtalálhatók.