Kezdőlap GYŐR Győr - Kultúra

Nemzetközi klarinétfesztivál lesz augusztus végén Győrben

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nemzetközi klarinétfesztivált és -versenyt rendeznek augusztus 28. és 31. között Győrben – hangzott el az M1 műsorában. 

Varga Gábor klarinétművész, a fesztivál művészeti vezetője hangsúlyozta: az Európai Klarinétfesztivált minden évben más országban rendezik meg, idén az az Európai Klarinétszövetség választása Győrre esett. A fesztiválon számos nemzetközi hírű szólista és rangos együttesek zenekari művészei lépnek fel, köztük Calogero Palermo, Andrew Marriner vagy Sharon Kam.

A nyolcadik alkalommal meghirdetett fesztivál programját Varga Gábor és a Győri Filharmonikus Zenekar közösen állította össze. Varga Gábor elmondta: a fesztivál két helyszíne a Richter János Hangverseny- és Konferenciaterem, valamint az Egyetemi Hangversenyterem. Több ősbemutatót, valamint európai és magyarországi premiert hallhat a közönség, köztük Krzysztof Penderecki Sinfoniettáját Arkadiusz Adamski lengyel klarinétművész előadásában.

A fesztivál négy napja alatt több mint 100 művész lép fel. Számos szólistát hallhat a közönség napközben félórás bontásokban, este pedig gála- és kamarakoncertek várják az érdeklődőket. Emellett klarinétversenyt is rendeznek, ahol két korcsoportban mérhetik össze tudásukat a fiatal tehetségek – fűzte hozzá.

(MTI/Kiemelt kép: pixabay.com)