Kezdőlap KORONAVÍRUS

Nemzetközi sajtófigyelés az Oxygen Media-tól

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Lassul a koronavírus járvány Spanyolországban és Olaszországban is, Németországból pedig kimondottan jó hírek érkeztek. A legfontosabb nemzetközi események az Oxygen Media-tól! 

Egyre laposabb az aktív koronavírusos esetek görbéje Spanyolországban a worldometers adatai szerint. Az adatokból az látszik, hogy három napja stagnál az aktív betegek száma. Csütörtökön viszont az új esetek és a halálesetek száma is csökkent az előző naphoz viszonyítva. A járvány által leginkább sújtott európai országban 153 ezernél is több beteget regisztráltak eddig, közülük 15000-en vesztették életüket.

Olaszországban ugyanakkor valamelyest emelkedett az új betegek és az elhunytak száma is, egyelőre az aktív esetek számában is lassú emelkedés látszik.

 

A legkedvezőbb számok Németországból érkeznek, itt az aktív esetek száma csaknem 10.000-el csökkent hétfő óta.

Elhagyhatta az intenzív osztályt Boris Johnson, erről számol be a Guardian. A Downing Street közlése szerint a brit miniszterelnököt továbbra is kórházban van, de már az osztályon figyelik az állapotát. Azt is írják, hogy Johnson rendkívül jó hangulatban van.

A BBC pedig arról ír, hogy New York államban már több fertőzött van, mint eddig bárhol a világon: csaknem 160.000 beteget tartanak nyilván. A kórházakban már második napja kevesebb új beteget vettek fel, ami ugyan megcsillanthatja a reményt, de szerdán csaknem 800 ember halt meg az államban, teszi hozzá a brit közszolgálati média.

Szintén a BBC számol be arról, hogy az Európai Unió gazdasági miniszterei elfogadták azt a 500 milliárd eurós csomagot, amely a járvánnyal sújtott országokat segítené meg. Ez a csomag az országoknak, a vállalkozásoknak és a dolgozóknak is nyújtana támogatást.

A miniszterek ugyanakkor nem szavazták meg Franciaország, Olaszország és Spanyolország javaslatát, amely alapján úgynevezett koronavírus kötvények kibocsátásával osszák el az országok egymás között a károkat.

Bezárta összes strandját Jesolo. Azokat pedig, akik a tiltás ellenére mégis a tengeri levegőt szeretnék élvezni, drónokkal fogják figyelni, de rendszámfelismerő rendszerrel felszerelt videokamerákat is bevetnek, írja az osztrák Kronen Zeitung. A lap internetes felülete egy finn kutatók által készített animáción keresztül azt is bemutatja, hogyan terjedhet a fertőzés a szupermarketben, ha a koronavírus hordozója köhögni kezd. A permet akár a szomszédos sorig eljuthat, ezért is tették kötelezővé a védőfelszerelés viselését, amelyet hétfőtől már a tömegközlekedési eszközökön és az egyéb nyitva tartó üzletekben is hordani kell.

Ugyancsak a Kronen Zeitung hasábjain jelent meg, hogy egyre több Kínából érkező maszkon fedeznek fel hibákat. Nem illeszkednek rendesen az arcra, így feladatukat sem tudják ellátni. Eredetileg Tirol kapott belőlük, de mivel nem használták fel őket, továbküldték őket Olaszországba, ahol az ország szinte minden szegletébe jutott belőlük.

Házi kedvenceink is elkaphatják tőlünk a koronavírust, közölte járványügyi szakemberekre hivatkozva a németországi Focus. A kutyáknál kevésbé áll fent ez a veszély, a macskáknál sokkal inkább. Arra egyelőre azonban még nem volt példa, hogy ez fordítva is működne, tehát állatról emberre nem terjed a fertőzés.

A Bild arról számol be, hogy minőségi, szűrővel rendelkező porzsákból is lehet maszkot készíteni. Erre az egyik bajor egyetem kutatói jöttek rá. A munka nem tart tovább öt percnél, és az anyagköltség sem több 50 eurocentnél.