Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Nézőpont: a vártnál is jobban szerepelt Dézsi Csaba András

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A várakozásoknál is jobban szerepelt a Fidesz győri jelöltje az időközi választáson – mondta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport igazgatója.

Az igazgató szerint Dézsi Csaba András, a Fidesz-KDNP jelölte esélyes volt a győzelemre, hiszen Győr sikeres város, és a Fidesz-KDNP egyik „fellegvára” volt. „A Borkai-ügy hatására ez ugyan megremegett, de Borkai Zsoltot is újraválasztották október 13-án, és csak később mondott le a mandátumáról” – fűzte hozzá.

Az elemző szerint a Fidesznek sikerült egy jó jelöltet találnia az időközi választásra, aki képes volt visszaszerezni azokat a szavazókat, akik korábban a másik fideszes jelöltet támogatták. Mráz Ágoston Sámuel szerint ezt támasztja alá, hogy Dézsi Csaba András 5000 szavazattal többet kapott, mint elődje.

Ugyanakkor az is látható, hogy a Fidesz egy nagy néppárt, ahol – Borkai Zsolttól Dézsi Csaba Andrásig -, különböző személyiségek is megférnek egymás mellett – fogalmazott.

A legfontosabb tanulsága a múlt vasárnapi időközi polgármester-választásnak, hogy az ellenzék csodafegyvert látott az összefogásban, de kiderült, önmagában a közös lista és a közös jelölt nem jelent automatikus győzelmet – emelte ki.

(MTI)