Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Női kosárlabda MK – Negyedszer aranyérmes a Sopron

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
a legjobb dobbók: Fegyverneky 20, Horti 16, Kurasova 10, illetve Simon 20, Hollingsworth 11

 

A két magyar euroligás csapat rangadójának első negyede kevés kosarat hozott, az NB I alapszakaszát nemrég százszázalékos teljesítménnyel megnyerő soproniak játszottak enyhe fölényben, ám a folytatásban a házigazdák együttese Simon révén felzárkózott, így a nagyszünetben 27-27 volt az állás.

 

Térfélcsere után eldőlt a finálé, ugyanis a címvédő alakulat 22-13-ra hozta a harmadik szakaszt, főként a válogatott Fegyverneky és Horti kosaraival. Az utolsó játékrészben a hazaiak már nem tudtak közelebb kerülni riválisukhoz, így a Sopron 2007, 2008 és 2011 után, fennállása során negyedszer hódította el a Magyar Kupát.

 

A döntő legeredményesebb játékosa a hazaiak részéről Simon Zsófia, a vendégektől pedig Fegyverneky Zsófia lett 20-20 ponttal.

 

(MTI)