Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Női kosárlabda NB I

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

„A Cegléd nagyon jó teljesítményt nyújtott az alapszakaszban, az egyik meglepetés csapat volt a szezonban eddig. Sokáig állt az élen, s a legutóbbi két meccsen is bizonyította, nem lehet ellene biztosra menni. Szombaton az éllovas Sopron is csak nagyon nehezen nyert ott. Négy nagyon jó játékosa van a Ceglédnek, de a többiek is sokat hozzá tudnak tenni a játékukhoz. Fontos lesz a visszarendeződés, hogy ne hagyjuk őket könnyű kosarakat dobni. Az alapszakaszban mindkétszer nyertünk ellenük, így bízom benne, azért most is hozni tudjuk a meccseket, de senki ne számítson könnyű mérkőzésekre. Egyelőre még nem tudom, a két beteg, Horváth Lilla és Tamara Radocaj pályára tud-e lépni, illetve ha igen – amire azért nagy esély van -, milen állapotban lesznek. Azért a négynapos láz ki tudja venni az erőt az emberből. Emellett pedig abban is reménykedünk, hogy újabb betegek már nem lesznek” – mondta Völgyi Péter.

Az edző által már említett két alapszakaszbeli meccsen, Győrben 75-64-re, Cegléden 78-70-re győztek a győriek.

 

Az alapszakasz végeredménye a következő lett

1. UNIQA Sopron                       18           16           2             1540–1147          0.944     34

2. Aluinvent DVTK Miskolc           18           13          5             1433–1139          0.861     31

3. CMB CARGO UNI Gyõr            18           13           5             1334–1195          0.861     31

4. PINKK-Pécsi 424                    18           12           6             1384–1226          0.833     30

5. PEAC-Pécs                            18           12           6             1245–1130          0.833     30

6. Ceglédi EK KSC                     18           10           8             1295–1227          0.778     28

7. Atomerőmű KSC Szekszárd    18           8             10           1190–1208          0.722     26

8. ZTE NKK                               18           3             15           1137–1298          0.583     21

9. ELTE-BEAC Újbuda                 18           2             16           926–1416            0.556     20

10. Vasas Akadémia                 18           1             17           1001–1499          0.528     19

 

A folytatásban a negyeddöntők jönnek, ahol az 1–8., a 2–7., a 3–6. és a 4–5. helyezettek kerülnek párba. A negyed- és elődöntő az egyik fél második, a finálé az egyik fél harmadik győzelméig tart. Az alapszakasz 9. és a 10. helyezettje a bennmaradásért vív különpárbajt.

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA

UNIQA Sopron (1.)– ZTE NKK (8.)

Aluinvent DVTK Miskolc (2.)– Atomerőmű KSC Szekszárd (7.)

CMB CARGO UNI Győr (3.)– Ceglédi EK KSC (6.)

PINKK-Pécsi 424 (4.)–PEAC-Pécs (5.)

A BENNMARADÁSÉRT

ELTE-BEAC Újbuda (9.)–Vasas Akadémia (10.)

A győriek tehát a ceglédi csapat ellen lépnek pályára szerdán.

(Forrás: gyorikosar.hu)