Kezdőlap KÉK HÍREK

Nőket futtatott a férfi

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Győri Fellebbviteli Főügyészség álláspontjával egyezően a bíróság súlyosította annak a férfinak a büntetését, aki prostitúcióra vette rá barátnőjét.

A jogerős ítéleti tényállás szerint a férfi hamis közös jövőkép ígéretével rábeszélt egy fiatal lányt, hogy Ausztriában, majd Svájcban különböző bárokban prostitúciós tevékenységet folytasson. A lány az ebből származó jövedelmének nagy részét személyesen vagy postai úton a férfinak adta át. Egy idő után a lány azonban abba akarta hagyni a tevékenységet, de ekkor a férfi bántalmazta és megfenyegette. A lány 2014-ben feljelentette a férfit Magyarországon.

A férfi a külföldről érkező nagy összegű utalásokat családja segítségéval leplezte. 2009 októbere és 2014 augusztusa között ily módon több, mint 12 millió forintnak megfelelő svájci frankhoz jutott hozzá. Ezen túl 2010-2016 között kapcsolatot tartott fenn három, Svájcban élő és szintén prostitúciós tevékenységet folytató nővel. Tőlük közel 5 millió forintnak megfelelő svájci frankot kapott. A Székesfehérvári Törvényszék emberkereskedelem bűntette, többrendbeli, felbujtóként elkövetett pénzmosás bűntette és kitartottság bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre ítélte a férfit, melynek végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette, vele szemben több mint 13 millió forint vagyonelkobzást rendelt el. Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész enyhítés érdekében fellebbezett. A Győri Ítélőtábla 2022. november 22-én a férfi büntetését 3 év fegyházbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra súlyosította.