Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Novellaíró versenyt tartanak pénteken a Mórában

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A győri Móra Ferenc Középiskola március 23.án tartja a 20. Móra Ferenc Novellaelemző és Fogalmazási Verseny döntőjét. A megmérettetés kétfordulós. Az első fordulóban egy novellát kell elemezni, a második fordulóban pedig megadott szempontok szerint novellát írni. Cél, hogy fejlesszék a tehetséges diákok kreativitását, elemző készségét, megmozgassák fantáziájukat, és alkotásra késztessék őket. A döntő délelőttjén megírt novellákat a versenyzőknek fel kell olvasniuk. A program délután 17órakor eredményhirdetéssel zárul.