Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

Novemberre befejeződik a Győri Ipari Park ötödik bővítési üteme

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Több telket már el is adtak azok közül, amelyeket most alakítanak ki a Győri Ipari Park keleti részén, a Tibormajori út mentén. Balogh László, a Győri Nemzetközi Ipari Park Kft. ügyvezetője szerint ez annak is köszönhető, hogy a Regionális Fejlesztési Ügynökség egy másik pályázaton kisvállalkozások számára hirdetett támogatást telephely fejlesztéshez és több pályázó a bővítési területen foglalt le magának telket. Az ütemezés szerint egyébként ezek a vállalkozások jövő év elejétől kezdhetik el beruházásaikat az ez év végére kialakított, közművesített 2000-5000 négyzetméter nagyságú telkeken.

 

Az új 17,5 hektáros összterületen ugyanolyan infrastruktúrát építenek ki, mint a park már meglévő részein, így kiépül a gáz-, az elektromos-, a víz- és a szennyvízhálózat, a telekommunikációs hálózat, valamint tüzivíz-tározókat is kialakítanak.