Tujákat, cserjéket, növényeket telepítenek a fiatalok a Lepke utcában. A gyerekek úgy gondolták az ifjúsági találkozó alatt szeretnének mások számára is hasznosat tenni. Ekkor kersték fel a Kálóczy úti idősek otthonát. Ebben az épületben augusztustól idősek átmeneti otthona működik majd. A felajánlás az önkormányzat számára is jókor jött. A parkosítás mintegy 100 ezer forintból valósult meg. A fiatalok azonban nem csak ebben segítettek, az épület takarításából is kivették részüket.
Cikkünk frissítése óta eltelt 16 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Elmarad Rita Ora budapesti koncertje
Nem tartják meg Rita Ora július 29-re meghirdetett budapesti koncertjét. A szervezők bejelentették, hogy az esemény elmarad, a jegyvásárlókat pedig hamarosan tájékoztatják a visszatérítés...






