Ezen a napon a kitöltéssel, a bevallások átvételével, csekkkiadással, bankkártyás befizetéssel, valamint az adóügyek elektronikus intézéséhez szükséges Ügyfélkapu nyitással is foglalkoznak. A győri, a soproni, és a mosonmagyaróvári kirendeltségeken május 16-án (csütörtökön) 8-16 óráig, május 17-én pedig 8-13.30 óráig várják az ügyfeleket, a bevallási határidő napján, május 21-én (kedden) 8-18 óráig tartanak nyitva az ügyfélszolgálatok.
Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Szegedi kutatók új módszere mutatja meg, hogyan károsítanak a baktériumok
Mesterséges intelligenciával vizsgálják szegedi kutatók, hogyan jutnak be a baktériumok az emberi sejtekbe, és milyen károsodást okoznak. Az új módszer a veszélyes baktériumtörzsek felismerését...







