Idén a GYŐR-SZOL Zrt. is csatlakozik a felhíváshoz, és március 6-án nyílt napot tart a távhőszolgáltatási igazgatóság Rozgonyi utcai telephelyén. Az érdeklődők szakavatott kollégák kíséretében bejárhatják a győri távhőellátás „szívét”, a Rozgonyi utcai fűtőerőművet. Közelről láthatják, hogy hol termelik meg azt a hőt, ami távhőhálózaton és a hőközpontokon keresztül jut el a város 24 ezer lakásába. Az érdeklődők megnézhetik a kazánokat, a hővezénylő központot, a gázmotoros erőművet, sétálhatnak a 80 és 101 m-es kémények tövében. Megismerhetik, hogy miért környezetbarát, miért biztonságos a távhőellátás, miért lehet fontos eszköz a megújuló energia hasznosításában. A március 6-i nyílt napra 12 és 14 óra között iskolák, osztályok jelentkezését várják. A lakossági 14 és 17 óra között vehet részt a programokon. A rendezők játékos totóval is készülnek, a legjobb eredményt elérő látogatók ajándékcsomagot is kapnak. A nyílt napra 2014. március 5-én 12 óráig a media@gyorszol.hu e-mail címen lehet jelentkezni.
Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Húsz évet kaphat a féltestvére megerőszakolásával vádolt férfi – ha lemond...
Szexuális bántalmazás miatt húsz év fegyházat indítványozott az ügyészség a 30 éves férfival szemben, aki a vád szerint megerőszakolta 12 éves, kerekesszékbe kényszerült lány kishúgát,...







