Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Nyitás előtti hajrá a FUTURA-ban

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A nyitást megelőzően nemzetközi sajtótájékoztató keretében adta át Dr. Nagy István polgármester a FUTURA fővédnökének és védnökeinek a megbízólevelet. A város vezetése szakmai tisztelet övezte, magas rangú, a tudományos és közéletben elismert személyiségeket kért fel ezen tisztségekre. A jövőben Dr. Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, a FUTURA fővédnökeként, Dr. Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát, Dr. Szabó Gábor, akadémikus, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke, a Szegedi Tudományegyetem rektora, Prof. Dr. Neményi Miklós akadémikus, a Nyugat- Magyarországi Egyetem rektor-helyettese és Dr. Bendzsel Miklós, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke pedig a FUTURA védnökeiként támogatják a FUTURA tudományos ismeretterjesztés területén vállalt küldetésének teljesítését. A FUTURA Németországi Követe címet Dr. Pacher Tibor fizikus, Mosonmagyaróvár elszármazottja, a Mini Space World tervezője viseli.
A FUTURA Magisztrátus biztosítja a civil kontrollt. A bejelentést Csiszár Péter, a FUTURA-t üzemeltető Flesch Nonprofit Kft. ügyvezetője tette meg és adta át a megbízóleveleket Tama Istvánnak, a Magyar Turizmus Zrt. Nyugat- Magyarországi Regionális Igazgatóság vezetőjének, Pék Lászlónak, a Szlovákiai Magyar Pedagógus Szövetség elnökének, Farkas Istvánnak, a helyi piarista gimnázium igazgatójának és Husz Szilvia szállodaigazgatónak. Az eseményen továbbá ünnepélyes keretek között mutatta be a nagyközönségnek a FUTURA Arca, Brasch Bence – aki könnyűzenei élet képviselőjeként és helyi kötődése révén is hitelesen tudja közvetíteni a FUTURA élményszerűségét – a FUTURA-Családot is, akik pályázat keretében nyerték el ezt a címet és vállalták, hogy népszerűsítik azt a közös családi élményt és a felfedezés közös örömét, amely a FUTURA-ban átélhető valamennyi korosztály számára.

 

A vendégek örömére bemutatták a nagyközönség előtt a FUTURA gasztronómiai különlegességeit is. A négy őselem jegyében alkotta meg Lajsz András, a Magyar Nemzeti Gasztronómia Szövetség alelnöke az alkoholmentes FUTURA-koktélt és Bulányi Zoltán cukrász a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete által minősített FUTURA-szeletet is, melyet Pataki János az Ipartestület elnöke
méltatott.

 

Mindezeken kívül bemutatták a fiatal, tehetséges egyetemista diákok által tervezett FUTURA formaruhákat. Ezen a napon érkezett meg az első gyermekcsoport is a FUTURA-ba, akik először fedezhették fel és vehették birtokba a létesítmény számos játékát.