Kezdőlap KÉK HÍREK

Odasújtottak Győrben a drogkereskedőnek

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Tizennégy évet szabott ki a Győri Ítélőtábla egy kábítószerkereskedőre és az első foknál jóval szigorúbban mérte a vagyonelkobzás összegét. A most 42 éves férfi egy több mint három éven át tartó drogbiznisz miatt került hosszú időre rács mögé.

A Győri Fellebbviteli Főügyészség arról számolt be, hogy sikeresen indítványozta büntetése súlyosítását egy férfinak, aki éveken keresztül kábítószert értékesített. A jogerős ítélet szerint a vádlott – aki maga is fogyasztott kábítószert – 2019. június-2022. augusztus között Székesfehérváron és környékén különféle drogokkal kereskedett, amiket részben maga állított elő. A vádlottól lefoglalt, valamint az általa értékesített kábítószer hatóanyaga negyvenszeresen haladta meg azt a mennyiséget, ami fölött legsúlyosabban minősül ez a cselekmény.

A Székesfehérvári Törvényszék a vádlottat kábítószer-kereskedelem bűntette miatt 14 év fegyházbüntetésre ítélte és vele szemben 1,1 millió forintra vagyonelkobzást rendelt el. Az ügyész a vádlott terhére, a büntetés súlyosítása jelentett be fellebbezést, a vádlott és védője enyhébb minősítést kért, vagyis, hogy kereskedés helyett csak a birtoklást állapítsák meg, és másodlagosan az enyhítésért fordult az ítélőtáblához.

A másodfokú bíróság most egyetértett a főügyészség álláspontjával abban, hogy a büntetett előéletű vádlottnál a vagyonelkobzás megállapításánál a kábítószerért szerzett bevétel legyen a mértékadó, ezért az elkobzás mértékét 7,4 millió forintra emelte. Kötelezte az eljárás során felmerült 4,2 millió forint bűnügyi költség megfizetésére is.