A program része egy verseny, amelyet a felsőoktatási intézmények hallgatóinak írnak ki a szervezők: olyan vállalkozás beindításának megalapozása a feladat, amely a kiválasztott régióban fenntarthatóan, a térség öko-lábnyomát csökkentve tudna működni. A Roadshow első állomása Győrben, a Széchenyi István Egyetemen lesz szeptember 19-én és 20-án, az ÚT-114-es teremben. Az első napon – az előadások és a kerekasztal-beszélgetés után – a csapatok bemutatják, hol állnak az üzleti terv elkészítésében, a második napon pedig a projekt szakértőitől, a szakmai mentoroktól műhelymunka keretében kapnak további támpontokat, tanácsokat a terv fejlesztéséhez, illetve a következő rész kidolgozásához. A versenyre csapatok jelentkezését várják. További információk és online nevezési lehetőség a projekt honlapján: http://www.bionomia.hu-n találhatók.
Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Meghalt Konkoly Tamás
A szomorú hírt a győri útkezelő szervezet osztotta meg, ezt közöljük: „Ötvenedik életévében, kollégánk, barátunk, Konkoly Tamás, Győr Megyei Jogú Város Útkezelő Szervezetének mérnöke...







