Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Ökoturisztikai beruházás Tatán

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Michl József közölte, a fejlesztéshez a város 371 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott uniós és hazai forrásokból. Az épületben a kajakosok klubháza mellett kerékpáros és bakancsos turistákat kiszolgáló rész is helyet kap, valamint kerékpár- és hajókölcsönző nyílik. Itt rendezik be a tatai fesztiválok kiszolgálóközpontját, valamint a fogyatékkal élők, illetve a kerekesszékesek számára is nyújtanak sport- és turisztikai szolgáltatásokat. A polgármester köszönetet mondott az előző városvezetésnek is, mivel a fejlesztési projekt több ciklus óta napirenden van a városban. Mint elmondta, a létesítmény és a kerékpárút a nyár elejére készülhet el, a turistautak és pihenőhelyek hálózatának tervezése pedig a napokban kezdődött meg.

(MTI)