Jelentős fejlesztés közben és előtt áll, három osztállyal indult, jelenleg 20 osztályában 345 tanulója van, öt év múlva 25 osztályt és 650 diákot foglalkoztat majd. Ezt az intenzív fejlesztést és a kapcsolódó infrastrukturális beruházásokat Bajáról nehézkes lenne levezényelni a távolság és a komplex döntéshozatal miatt, ezért a bajai közalapítvány vezetése az érintettekkel folytatott egyeztetések alapján egy önálló, kiválással létrejövő, hasonló győri szervezet létrehozását javasolja. Az ehhez szükséges lépés- és döntéssorozatban a bajai önkormányzat vita nélkül elfogadta a szándéknyilatkozatot és kijelentette, hogy nem kíván alapító lenni a győri közalapítványban.
Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Oxygen Media Híradó 2025.11.10.
Mutatjuk a mai műsort és annak témáit: Átadták a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Év Vállalkozója és a Vármegyei Prima Díjakat Győrben.
Idén több mint 4,4 milliárd forintot fordít...






