Az emléknapot az ENSZ hozta létre azzal a céllal, hogy világszerte egy napon emlékezzünk meg azokról az emberekről, akik természeti katasztrófák során vesztették életüket. Hazánkban a Világnapon 1999. óta tartanak megemlékezéseket.
Az országos rendezvényhez csatlakozva szervezte a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az önkéntes véradást, melyet – a korábbi évek hagyományait követve – a társ- és együttműködő szervek körében hirdettek meg immár 14. alkalommal. A felhívásra nagy számmal jelentkeztek Győr-Moson-Sopron megyében, előzetesen mintegy háromszázan jelezték részvételüket, akik közül 226 fő adhatott vért.
Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Új kampányt indít a hároméves FOGADÓ Győrben
Kampányt indít a menstruációs szegénység miatti hátrányok leküzdésére a győri FOGADÓ. A családsegítő szolgálatóknál speciális automatákat állítanak fel, amelyekből ingyen juthatnak a szükséges higiéniai...







