Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A látványvilág nolanes, az atombomba jelenléte suspense-szel teli.
Rengeteg filmrajongó számlált vissza idén legalább úgy, ahogy Oppenheimerék az első atombomba robbanása idején, hogy végre láthassa az élő legenda, Christopher Nolan filmjének előzetesét. Itt is van:

Az Oppenheimer történetének középpontjában nem meglepő módon az a J. Robert Oppenheimer áll, aki egy tudós volt, és nagy szerepe volt az atombomba létrehozásában. A zsidó származású elméleti fizikus azon fizikusoknak, akiket az „atombomba atyja”-ként emlegetnek. A trailer minden várakozásunknak megfelel, sőt, én különösebben nem is megrengető: nolanes látványvilága van, nagyszabású filmet ígér, nagyszabású zenével. 
Cillian Murphy-t nagyon gyanús, hogy ott láthatjuk majd az aktuális Oscar-jelöltek listáján is, mivel mind a róla bevillanó képek, mind a voice overben hallható monológja azt sejtetik, hogy az atombomba mint morális dilemma igencsak megviselte, vagy legalábbis elgondolkodtatta.