Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

Orbán Viktor: három ütemben indul újra a gazdaság

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A koronavírus-járvány miatti gazdaságvédelmi akcióterv elérte a célját, a munkahelyek megtartását, decemberben ugyanis már ugyanannyian dolgoztak, mint a járvány előtt – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdasági évnyitó című fórumán.

A gazdaságvédelmi akcióterv eszközei között ismertette a kormányfő a hitelmoratórium bevezetését és a bértámogatásokat a nehéz helyzetben lévő ágazatoknál. Elmondta továbbá, hogy ezek esetében elengedték a szociális hozzájárulási adót, és felére csökkentették az iparűzési adót, továbbá beruházási támogatásokat adtak.

Hangsúlyozta, hogy Magyarországon a foglalkoztatottak száma újra elérte a 4,5 milliót.

Orbán Viktor miniszterelnök elmondta, hogy a gazdaság-újraindítási akcióterv első üteme április 1-ig, a második ütem július 1-ig, míg a harmadik része október elejéig tart majd. A gazdaságvédelmi akcióterv véget ért idén január 1-jén – tette hozzá.

(MTI)