Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Orbán Viktor: A középiskolák csak május 10-én az érettségik után nyitnak

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Orbán Viktor miniszterelnök ma reggel a közrádióban adott interjút. 

A miniszterelnök elmondta, a brit mutáns vírus tombol Európában, ami sokkal erősebb, mint a tavaly megtapasztalt vírus. Hozzátette a koronavírust megmentesíteni csak a vakcinával lehet, a zárásokkal ezt a mutációt nem lehet megállítani.

A kormányfő közölte, hogy mára már több mint 4 millió ember regisztrált az oltásra. Ez azonban még kevés, és kampányt indítanak, hogy még többen regisztráljanak. A kormányfő elmondta május elejére érkezhetünk oda, hogy 4 millió ember be legyen oltva.

Az oltásokkal kapcsolatban Orbán Viktor részletezte, május elejétől számítva 10 naponként egymillió oltást tudnak majd beadni, így június elejére akár 7 millió beoltott lehet, de ehhez elég regisztrált kell. A kormányfő ezért mindenkit arra biztatott, hogy regisztráljon a koronavírus elleni védőoltásokra.

A kormányfő kiemelte,  az ország egyik legnagyobb logisztikai akcióját irányítják most az oltások megszervezésével. Orbán Viktor hozzátette, önmagában nézve sem rossz a teljesítménye Magyarországnak, de összevetve az uniós országokkal messze megelőzve vezetünk.

A mai Operatív Törzs ülésen döntés született az iskolákkal és az értségikkel kapcsolatban. Orbán Viktor közölte, bár április 19-re minden adott lesz az iskolák újranyitásához, azonban az érettségik miatt a középiskolák csak május 10-én nyitnak újra. 

Az érettségik ugyanúgy zajlanak, mint tavaly, így idén is csak írásbeli feladatok lesznek.

Azzal kapcsolatban, hogy mi lesz a lépcsőzetes nyitás következő lépése, a kormányfő ismertette, amikor elérjük a 4 millió beoltott embert, akkor nyithatnak a szállodák, éttermek, és közösségi események. Most egyelőre  az iskolák nyitása következik – tette hozzá.