A Közlekedési Operatív Program (KÖZOP) keretében megvalósuló 768 millió forintos Bringázni Élmény! Kerékpáros Fejlesztési Programban még az idén megvalósíthatósági és döntés-előkészítő tanulmányok készülnek, illetve megújul a Kerékpáros Nyilvántartó Rendszer – hansúlyozta az infrastuktúráért felelős államtitkár. A projekthez tartozik az EuroVelo 6 nevű nemzetközi kerékpáros útvonal Rajkától Budapest déli agglomerációjáig tartó szakaszának komplex fejlesztése a Duna mindkét partján, a fővárost a Balatonnal összekapcsoló kerékpárút létesítése, valamint a balatoni bringakör korszerűsítése, kiegészítése.
A három, összesen 600 kilométeres útvonalhoz kapcsolódó megvalósíthatósági tanulmányok nyár végéig elkészülnek, a jelenlegi ütemterv szerint a tervezés és engedélyeztetés után a kivitelezés legkorábban 2015-ben kezdődhet meg uniós forrásokból.
Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Oxygen Media Híradó 2025.12.04.
Mutatjuk a mai műsort és annak témáit: Jövőre már csak digitális parkolóbérleteket kapnak a győri autósok – erről döntött a város közgyűlése november végén.
Új növényegészségügyi...






