Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Összefoglaló az Operatív Törzs sajtótájékoztatójáról

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Fertőtlenítőszer gyártásra állt át a MOL az almásfüzitői telepén – mindezt a cég ügyvezető igazgatója jelentette be az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján. Ratatics Péter úgy fogalmazott: napi 50 ezer liter termeléssel, a következő 2-3 hónapra elegendő lesz a fertőtlenítőszer Magyarországon, így mindez két héten belül a kiskereskedelmi forgalomban is kapható lesz.

Schanda Tamás parlamenti államtitkár szerint fontos, hogy az emberek egészségének megóvása mellett a nemzetgazdaságot is mozgásban tartsák, ez a záloga ugyanis, hogy a válság után gyorsan talpra álljon az ország. Hozzátette: a legfontosabb, hogy a vírus elleni védekezéshez szükséges eszközöket megfelelő mennyiségben tudják biztosítani. Először az egészségügyi rendszer szükségleteit kell kielégíteni, minden más ezután jön – tette hozzá.

Már 84 vállalatnál van jelen a honvédség. Ruszin Romulusz dandártábornak az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy élelmiszer-és gyógyszergyártóknál jelentek meg, a cél ugyanis az, hogy zavartalan legyen a termelés. Az akciócsoport folyamatosan elemzi a kialkault helyzete, emellett az északi és a déli határnál is jelen van a honvédség – tette hozzá.

Kórnikus betegségben szenvedett az a brit férfi, aki a tizedikként hunyt el a magyar kórházakban ápolt koronavírusos fertőzöttek közül. Müller Cecília országos tisztifőorvos arról is beszélt, hogy továbbra is látogatási tilalom van az idősotthonokban, ahol szintén meg kell akadályozni a csoportosulásokat, mert így gyorsabban terjedhet a betegség. A felvételi zárlat továbbra is érvényben van az idősotthonokban.

Jó ütemben zajlik a kiskunhalasi kórház építése, és a Hungexpo területén berendezett kórház felszerelése is. Az utóbbi helyen 330 fő helyezhető el. Csak akkor fogják ezeket üzembe helyezni, ha szükséges lesz – mondta Lakatos Tibor. Az Operatív Törzs ügyeleti központjának vezetője azt is közölte, hogy elrendelték az intenzív osztályok kapacitásának a bővítését.