Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A Pannonhalmi Bencés Főapátság együttműködési megállapodást kötött a győri Kálvária Hotellel. A világörökség részét képező Apátság meglátogatása meghosszabbíthatja a turisták itt tartózkodását, hiszen akár egész napos program is lehet egy pannonhalmi kirándulás. A 20 km-es távolság pedig összefogással könnyen leküzdhető: a győri szállodák közösen indítanak egy buszt, így az egy főre jutó költségeket is jelentősen csökkentik. A megyeszékhely hoteljeiben kaphatnak helyet az apátság vendégei és a szálláshelyek az apátsági termékeket is értékesítik.
NEKED AJÁNLJUK
A hallgatók ötletei alapján újulhat meg a győri jogi kar épülete
A Széchenyi István Egyetem hallgatói ötletpályázatot hirdetett Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának belsőépítészeti megújítására. Az aula, illetve az oktatási és közösségi terek újragondolására...







