Igazán komoly helyzet egyik fél előtt sem adódott. A folytatásban kiegyenlített mezőnyjáték zajlott a pályán, a csúszós talajon sok technikai hiba is akadályozta a csapatokat a helyzetek kidolgozásában. A kispestiek aztán egy szép támadás végén vezetést szereztek. Ezután a győriek kinyíltak, de a hazaiak kontrái több veszélyt hordoztak magukban, a hajrában mégis sikerült egyenlítenie a Győrnek. A kispestieknek ezzel megszakadt négymeccses sikersorozatuk, de így is öt találkozó óta veretlenek.
Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Új pedagógiai képzés indul, rekordszámú az érdeklődő
Rekordszámú érdeklődővel indult el az új organikus pedagógia képzés a Széchenyi István Egyetemen, mintegy 250-en jelentkeztek az új szakirányú továbbképzésére. A két féléves program...







