Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Oxygen Media Híradó 2024.09.11.

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Mutatjuk a mai műsort és annak témáit:

  • Bizalmi értekezleten egyeztetett az Audi Hungraia Független Szakszervezete és a győri vállalat igazgatósága. A megbeszélésen kiderült, hogy jelenleg az egyik legfontosabb teendő a versenyképesség további erősítése, ami elsősorban a költségek csökkentését és a folyamatok hatékonyságának növelését jelenti.
  • Évről évre emberek ezrei veszítik életüket a magyar közutakon, és mintegy húszezren szenvednek különböző súlyosságú sérüléseket.
  • Drágulnak az autópálya matricák jövőre, erre kell készülni a győri autósoknak is.
  • Mozgalmas lesz a Győri Balett új évada. Erről a társulat igazgatója beszélt az Oxygen Mediának. Velekei László elmondta, novemberben mutatják be Tranzit című előadásukat, de egy kamaradarabbal is készülnek.
  • Véget ért a tűzgyújtási tilalom Győr-Moson-Sopron és Veszprém vármegyében.
  • Már nem a megszokott 96-os körzetű telefonszámot kell csörgetnünk, ha kérdésünk, bejelenteni valónk van a hulladékszállítást végző GYHG felé.
  • Történelmet írt a magyar rallysportban a Faltusz Dávid – Csáki Zsuzsanna páros.
  • Ötödik alkalommal hívják a Radnóti emlékmenetre a Kárpát-medence iskoláinak diákjait, pedagógusait, és minden érdeklődőt a győri Kazinczy Ferenc Gimnáziumhoz, ahonnan az abdai emlékhelyre zarándokolhatnak el a megemlékezők.

Kattintson a kiemelt szavakra és olvassa el bővebben a cikket!